Több mint kétmilliárdos beruházással szállodát és konferencia-központot épít Kecskeméten a KÉSZ Csoport. A fejlesztés 30 százalékát az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-alföldi Operatív Programja keretében nyert vissza nem térítendő támogatás fedezi.
Megkezdődött az első gépsorok beszerelése a kecskeméti Mercedes gyár fényezőüzemében, emellett a többi szerelőcsarnok többsége is már szerkezetkész állapotban van.
A svájci frank reggel óta egymás után állítja be árfolyamrekordjait a forinttal szemben: háromnegyed kilenckor 222,42 forinton állt a jegyzés, de később mérséklődött; a kereskedők szerint a folyamatok nemzetközi hatásokat tükröznek.
A bonyhádi képviselő-testület elvi hozzájárulását adta a Trimp Holding Zrt. korábban Kiskunhalasra tervezett víz alatti luxusszállodájának beruházásához. Potápi Árpád polgármester közölte: a város alsószéplaki részén létesülő fürdőberuházás melletti területen épülhet fel a szálloda - írja az MTI.
Megtört a svájci frank erősödésének lendülete az euróval szemben. Jelenleg 1,30 felett konszolidálódik az árfolyam, van esélye egy korrekciónak is 1,33 fölé.
Tovább gyengült a forint kedden délelőtt, az eurót fél tízkor 284,56 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, a hétfő délutáni 282,04 forint és a kedd kora reggeli 282,41 forint után.
Frank Klein a Kecskeméten épülő Mercedes-üzem gyárépítési projektvezetője és leendő gyárigazgatója. Év végére készülnek el teljesen az épületek Kecskeméten, szeptembertől pedig már telepítik a szerelősorokat.
Szeptemberben a kecskeméti Mercedes gyár épületei szerkezetkész állapotban lesznek, év végéig pedig valamennyi berendezés a helyére kerül - mondta a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. kommunikációs vezetője.
A Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Kalmár Sándor Informatikai Intézet Informatika Szakcsoportja tanfolyamot indít kisvállalatok munkatársai részére.
Az Audi és a Bosch is bővítené magyarországi kapacitásait, és hamarosan a Mercedes kecskeméti gyárából is kigördülnek az első autók.
Harmincnyolc gyanúsítottal szemben küldött vádemelési javaslatot az ügyészségnek a Bács-Kiskun megyei rendőrség egy kölcsönszerződésekkel elkövetett, nagy értékű csalássorozat nyomozásának lezárultával - értesült a HavariaPress.
Több, mint felével bővül az egyelőre csak rövid szakaszon elkészült M9-es autóút. A meglévő 21 kilométeres szakasz 12,3 kilométerrel hosszabbodik kelet felé. Az épülő út az 51-es és az 54-es utakat köti össze.
A csapadékos időjárás ellenére a tervezett ütemben halad a kecskeméti Mercedes gyár építése, ahol szerdán kezdték meg az első energiatakarékos légtechnikai berendezések beépítését – tájékoztatta a helyszínen a sajtó képviselőit a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. illetékes szakembere.
A győri székhelyű Kravtex Kft. a közelmúltban 7 új - 3 városi és 4 helyközi - buszt szállított a Kunság Volán számára. A korszerű járatok Kecskeméten és környékén szállítják az utasokat.
Az épületek szeptemberre elkészülnek, 2011 májusára pedig a gyártósorokat is betelepítjük – kaptuk a friss információkat Frank Kleintől, a kecskeméti Mercedes igazgatójától.
A sportcsarnok üzemeltetőjének inkasszója után totális pénzügyi vészhelyzet alakult ki Kiskunfélegyházán.
Fedezet nélküli közraktárjegyekkel tévesztett meg egy kecskeméti bankot és okozott 400 millió forint feletti kárt az a férfi, akit a napokban vett őrizetbe a rendőrség - közölte szombaton az MTI-vel a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Szorosabb kapcsolat a munkaerőpiaccal, nagyobb segítség a tehetséges hallgatók kibontakozásához és a lemaradók felzárkózásához, jobban működő intézményi szervezet: ezek a fő céljai a Kecskeméti Főiskola projektjének.
Rohamtempó az építkezésen, erős trafó az energiaközpontban, és népes szakembergárda az épülő kecskeméti autógyárban.
Összesen 210 kilométeren, öt vasúti mellékvonalon indult vasárnap újra a személyszállítás. A nagyvárosoktól a Kecskemét környéki tanyavilágig 32 település lakója választhatja utazásához ismét a vasutat.