Az autóig kísérték a Hír Televízió regionális stábját a Fidesz kiskunhalasi polgármesterjelöltjének és egyben országgyűlési képviselőjének kampányrendezvényéről. A szervezők meg akartak bizonyosodni arról, hogy a TV munkatársai valóban elhagyják-e a helyszínt. Először be se akarták engedni őket a sajtónyilvános eseményre.
A piaci érték több mint kétszereséért próbált közgyűlési jóváhagyás és költségvetési fedezet nélkül megvásárolni a kiskunhalasi önkormányzat vagyongazdálkodási cége egy új telephelyet 2008-ban - írja a Népszabadság.
Budapesten a Deák Ferenc és a Moszkva terekre, valamint Kecskemét, Debrecen, Szeged, Miskolc és Sopron főtereire is kitelepül az LMP és a következő egy hétben
Zuschlag János volt könyvelőjét és a sokat vitatott sukorói ingatlan értékbecslését végző cég társtulajdonosának fiát is indítja képviselőjelöltként a Fidesz kiskunhalasi szervezete. Az ügy hátterében a helyi Fideszen belüli személyi ellentétek húzódnak.
Kedden délelőtt a sajtó számára dr. Zombor Gábor Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere – a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje - mutatta be a Fidesz-KDNP kecskeméti önkormányzati képviselőjelöltjeit.
A magyarság legrégebbi ünnepén az államalapító uralkodóra, a nagybetűs keresztény emberre emlékeztek a kecskemétiek. A Szent István szobor előtt a délutáni verőfényben dr. Zombor Gábor polgármester mondott beszédet.
Megnevezte önkormányzati képviselőjelöltjeit a Lehet Más a Politika kecskeméti szervezete; a megyeszékhely 15 választókerületében induló jelölteket a párt városi koordinátora mutatta be csütörtökön sajtótájékoztatón.
Jövő hétfőtől kapják kézhez a választók az önkormányzati választásokkal kapcsolatos ajánlószelvényeket. A választói névjegyzéket szerdától lehet megtekinteni a kecskeméti polgármesteri hivatalban.
Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter július 20-án délelőtt csapatlátogatásra érkezett az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, ahol katonai tiszteletadással fogadták.
Nem csökkentek a gazdasági, ezen belül a foglalkoztatásbeli különbségek az egyes régiók és területek között az ország európai uniós csatlakozása óta, pedig az elmaradt térségek felzárkóztatása volt az egyik kitűzött cél - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten.
Kolompár László másodrendű vádlott, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökhelyettese megtagadta a vallomást a Kolompár Orbán és társai ellen a Kecskeméti Városi Bíróságon folyó büntetőper csütörtöki tárgyalási napján.
Mégsem októberben, hanem napokon belül folytatódik Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és nyolc társa büntetőpere a Kecskeméti Városi Bíróságon – írja a Magyar Nemzet.
Az Országgyűlés azonban hétfőn elfogadta dr. Zombor Gábor és Kósa Lajos fideszes képviselők javaslatát, miszerint az év második felétől ismét az önkormányzatok szedhetik be a helyi iparűzési adót, amit év elejétől az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalhoz kellett befizetni – olvasható a Kecskeméti TV honlapján.
Az agrárium lehet a legnagyobb károsultja az idei árvíznek - nyilatkozta a Duna Televízió reggeli műsorának Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. Az agrárpolitikus szerint a szektor biztosítási és finanszírozási rendszere is átalakításra szorulna.
Király József építészt választották az MSZP kecskeméti szervezetének elnökévé, egyben ő lesz pártja polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon. A helyi szervezet élén történt változásokról szerdán tartott sajtótájékoztatón számoltak be az elnökség tagjai.
Bejelentette kormánya, „első gazdasági akciótervét” Orbán Viktor kedden, nem sokkal délután 1 óra után. A miniszterelnök a hétvégi rendkívüli kormányülés és a keddi kormánypárti frakciószövetségi egyeztetést követően terjesztette elő javaslatait az Országgyűlésnek.
Zombor Gábort jelöli a Fidesz Kecskemét polgármesterének – közölte a helyi szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.
A hatalmas érdeklődéssel övezett ünnepségen elhangzott: az emlékmű ékes bizonyítéka annak, hogy habár Trianon a nemzetet szétdarabolta, az összetartozást nem tudta - tájékoztatott a Kecskeméti Televízió.
Orbán Viktor a Parlament Vadásztermében megnevezte kormánya minisztereit. A névsorban nem volt meglepetés, az újságok az elmúlt hetekben többnyire jól tippeltek, tehát nem működött tökéletesen a legendás Fidesz-retesz, vagy lehet, hogy épp a kiszivárogtatás volt a céljuk.
Valószínűleg május 10-én nyitják majd ki az Országház főkapuját, ekkor ülhet össze az új Országgyűlés alakuló ülése. Sólyom László köztársasági elnök azt mondta, azonnal összehívja az ülést, amint letelnek a törvényben előírt jogorvoslati határidők.