A legnagyobb látványosságot várhatóan a Flúgos Futam jelenti, amin a résztvevők a legőrültebb, nem vízi járművekkel próbálnak a víz színén maradni. A zsűri itt a kreativitáson kívül azt díjazza, ki milyen messze jut a járművével. Boinitzer Tamás szervező elmondta, tavaly többek közt extrémen megépített tankkal és műanyag kofferrel is neveztek a versenyre.A szervező hozzátette, a felsoroltakon kívül vizespóló-versennyel, motoros siklóernyő bemutatóval és freestyle versennyel várják még az érdeklődőket. Ezeken kívül idén először helyet kap egy „hangnyomásos” verseny is. A rendezvényen körülbelül negyven, hangtunningolt autó vonul fel és mérik össze berendezéseik erejét.
Tavaly háromezren vettek részt a Maddayen, több mint százan versenyeztek az akkori Flúgos Futamon - tette hozzá Boinitzer Tamás.
(FH)






