„Őszintén szólva nem tudom, hogy miért nem számítottak rám Kecskeméten, állítólag öregnek tartottak, legalábbis ez volt az indok – nyilatkozta Vörös Péter a vasnepe.hu internetes oldalnak. – Először a Szolnok keresett meg, majd miután kiderült, hogy Csertői Aurél átveszi a Hali irányítását, ő is jelezte, hogy ismét számítana rám Szombathelyen. A Halinál kedden lesz tulajdonosi taggyűlés, akkor dől el, hogy egyáltalán van-e még keret játékosigazolásra. Ezért Csertői jelezte is: nem szeretné, ha két szék között a pad alá esnék, így ha nem akarok várni a Haladás ajánlatára, nyugodtan szerződjek Szolnokra. Bevallom, egyelőre nem tudom mitévő legyek. Az biztos, ha úgy alakulna, szívesen játszanék a Haladásban, hiszen két szép évet töltöttem el zöld-fehérben."
Vörös 2007-től játszott a Haladásban, tagja volt a 2009-ben bronzérmet szerző csapatnak, majd Üzbegisztánba szerződött, ahonnét télen tért haza – Csertő Aurél hívására került Kecskemétre.
NS Online






