Újabb halálos áldozatot követelt az 52-es főút

| 2010.07.25., 09:42 | Frissítve: 45 napja

Az ország egyik legrosszabb állapotban lévő főútján ezúttal egy motorkerékpár csúszott meg a nyomvályúkon, és a jármű egy kisbusz alá csúszott. Egy 44 éves nő az áldozat.

Néhány perccel nyolc óra előtt egy motorkerékpár egy Kecskemét felé haladó, román állampolgárokat szállító kisbusz előzésébe kezdett, ám - feltehetőleg a nyomvályús, vizes út miatt - becsúszott a jármű alá - tájékoztatott a rendőrség szóvivője.

A baleset következtében a motor utasa, egy 44 éves derecskei nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A motor vezetőjét, egy 45 éves derecskei férfit nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

Az ütközés során a mikrobusz lesodródott az útról és árokba borult. Egyik utasa könnyebb sérülések miatt ugyancsak ellátásra szorult - tette hozzá az őrnagy, aki jelezte: a jelenleg is tartó helyszínelés, illetve műszaki mentés idejére az 52-es számú főút 21-es kilométerénél, a fülöpszállási bekötő út közelében teljes útlezárás van érvényben, ezért az erre közlekedőknek torlódásra kell számítaniuk.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Új hozzászólás
captcha
1.2010.07.25., 20:02

Bocs, de a 17-18km között történt a fülöpházi bekötőnél, sajnos.

53645365
5380