Halálos baleset Tiszaugnál - Fotók

| 2010.07.18., 11:03 | Frissítve: 52 napja
Egy fiatal lány meghalt, négyen súlyosan, hatan pedig könnyebben megsérültek szombaton délután a 44-es főúton Tiszaugnál, ahol több személyautó és egy kamion rohant egymásba – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
Az esős időben egy Békéscsaba felől érkező utánfutós Ford Transit forgalmi okok miatt megállt a 44-es főúton a kereszteződésnél, majd a mögötte haladó Citroen C3 személyautó már nem tudott megállni, és az utánfutó hátuljának koccant. A balesetet szenvedett két jármű mögött még megállt egy Skoda Octavia, az mögött egy Daewoo Matiz, majd a sort egy Fiat Tempra zárta. A Fiat mögött érkező román nemezetiségű, bútort, és fabrikettet szállító kamion már nem tudott megállni, és a járműoszlopba rohant. A Fiatból a sofőr
könnyebb sérülésekkel kiszállt, az elöl jobb oldalon ülő hölgy, és a bal hátsó ülésen utazó fiatal férfi súlyos sérüléseket szenvedett, míg a jobb hátsó ülésen utazó 16 éves szentesi lány a helyszínen belehalt a sérülésekbe. A sérülteket és a holttestet a tűzoltók feszítő-vágó
berendezéssel tudták kiemelni a roncsból. A Daewoo Matizban utazó két személy is súlyos sérüléseket szenvedett, míg a Skodában 4-en sérültek meg könnyebben. A Citroenben utazó két személy közül a sofőr szerzett könnyebb sérüléseket, a Fordban utazók közül senkinek nem esett baja. A mentésben a kecskeméti, tiszakécskei, kunszentmártoni mentőszolgálat,
és a Budaörsről érkezett helikopter vett részt, mivel a szentesi helikopter más súlyos sérültet szállított Budapestre, de a baleset helyszínén végül nem volt szükség a helikopterre. A sérülteket a kecskeméti kórházba vitték. A műszaki mentést a kunszentmártoni, és a tiszakécskei tűzoltók végezték. A műszaki mentés, és helyszínelés idejére teljes útzár volt érvényben éjjel fél 10-ig.




18.2010.08.16., 17:12balog
ti hüjék vagytok mind!
főleg te szuzi
17.2010.07.23., 17:01Suznny84
pont ezt írtam az első hsz -nél hogy főleg külföldiek a hibásak.. ,, csak félreértették páran..
mindenfele van egyébként vett jogsi ... minden kategóriában
üdv...
16.2010.07.23., 00:44scania
sziasztok!először is részvétem azoknak akik ismerték a lányt!csak annyit mondanék ez a kamionos is román volt köztudott hogy náluk a 90% vett jogsival közlekedik nem érzik sokszor a szerelvényt...ja és elég annyi egy ilyen esetbe hogy megáll a sor előtted hogy elpillantasz a jobb tükörbe már 2másodpercel később kezdesz fékezni és ott a baj.
kamionos balesetek nagy részét magyar országon külföldi okozza
még 1szer részvétem
15.2010.07.21., 22:22andi.
én nem ismertem a lányt, annyira, csak egy pár mondatot váltottam vele interneten. nagyon kedves és aranyos lány volt, megértettük egymást néha.
egy óránál többet zokogtam rajta...
hihetetlen, hogy az élet ilyen gyorsan és könyörtelenül véget tud érni, még szörnyűbb hogy más hibájából.
ha ő nem halt volna meg, akkor lehet, hogy 70 évesen az unokáinak mesél és, 80 évesen a hintaszékben kötöget a legjobb barátnőjével (akit kb. annyira ismerek, mint őt.)
szegény szüleit sajnálom... szőrnyű és felfoghatatlan lehet számukra, hogy ők voltak az elsők, akik látták, hogy a kislányuk meghal.
aki előtt, még ott volt az élet...
14.2010.07.21., 20:56adél
sárinak hívták, de nem hinném hogy szép lenne ha elmondanám a vezeték nevét. egy város siratja őt ..sári(L)
13.2010.07.21., 18:45Gerike
Én pár perccel értem a baleset helyszínére!!nem volt szép látvány!És ha már megint a kamion van a központban... sokkal több kisautós nem tud vezetni mint kamionos!ez tény!ja és 90Km/h-nál le vannak tiltva
12.2010.07.20., 16:32Csaba
A nevem lemaradt az előbb,bocsánat: Csaba.
11.2010.07.20., 16:32Látogató
A rossz példákat lehetne sorolni mindkét irányba. :(
Ma pl. Szeged felé a két kezemen nem tudnám megszámolni,hány nem normális sofőrrel találkoztam.Volt személyautós és kamionos is. :(
Személyautós több volt. :S
Sajnálom a barátaidat,akiket elvesztettél! :(:(:(
10.2010.07.19., 22:25isten
Hogy hívták a lányt?
9.2010.07.19., 21:28Suznnny84
Biztos hogy van normális kamionos is ,, miért is ne lenne ők is emberek :) ...
De sajna eddig akikkel találkoztam az utakon eléggé bugyuták voltak persze tisztelet a kivételnek ...
+ azért is van ilyen negatív véleményem róluk mert mostanában 4 nagyon jó barátomat vesztettem el a ..(kamionosok miatt ) .... pl: Fekete Tomi ..
+ a Hondam hátulját kb fél éve kicsit meg taposta 1 ivecos srác.. mert figyelmetlen volt... és elhúzni én sem tudtam előle... mert előttem állt pár autó.. szóval hasonló helyzet volt mint ez csak a .. sebesség volt kisebb a kamionnál.. üdv
8.2010.07.19., 20:31Csaba
Kedves Suznny84.
Igazad van,hogy van balfék kamionos is,meg van balfék
autós is.
Sajnálom,h rólunk,kamionosokról ilyen rossz véleménnyel vagy.
7.2010.07.19., 19:13Suznny84
kedves speditőr .. én nem minden kamionosra mondtam hogy balfék ,, de van köztük pár mint az autósok között is...
akik azt érdemelnék hogy a keresztkulcsot a szélvédőjükbe dobjam... + nem azt írták itt hogy tiltsák ki a kamionokat az utakról, félreértés van ... Kedves Csaba és én is levezetek napi szinten 4-500 km-t a kamionosokról meg van szintúgy a véleményem még durvábban ,,, ... utolsó megjegyzés : én is kamionoztam.. ennyi üdv
6.2010.07.19., 17:42Csaba
Teljesen Igaza van Speditőrnek.
Személy szerint kamiont és személyautót is vezetek.
Ha egy baleseti statisztikát elolvasna MINDENKI,láthatná,hogy a közúti balesetek legnagyobb hányadát személyautós okozza,csak annak nincs akkora híre.
Ha némelyik Tisztelt Hozzászóló is levezetne napi 5-800 km-t,lehet,hogy megváltozna a kamionosokról alkotott véleménye.
Aki közlekedik,azzal bármikor előfordulhat baleset.
További szép napot,és sok balesetmentes kilométert!
Részvétem a Lány családjának!
5.2010.07.19., 16:48én
ismertem a lányt..borzalmas, felfoghatatlan a hiánya. még mindig nem hiszem el..egyszerűen..egy város siratja őt. egy életvidám, mosolygós, gyönyörű lány volt. örökre emlékezni fogunk rád<3 mosolyogj le ránk. mi örökre szeretni fogunk. hiányzol. őszinte részvétem a családnak..:/ legyetek erősek!
4.2010.07.19., 09:21speditőr
Kedves hozzászólók!
Néhány dologra azért felhívnám mindenki figyelmét:
1. ha nem lennének kamionok az utakon, akkor a hűtőtök is üres lenne. Lehet, hogy ez sem tetszene?
2. ha a kamionosok nem tankolnának annyit, amennyit és nem fizetnének horrorisztikus pályadíjat, súlyadót, kötelezőt, akkor a ti béretekből vonnák le a kiesett pénzt. Lehet, hogy ez se tetszene?
3. Az utakon nem sokkal kevesebb kamion jár mint személyautó, mégis a kisautós balesetek száma nagyobb. Nyilvánvaló, hogy egy 40 tonnás szerelvényt is úgy kell vezetni, hogy meg tudjanak vele állni, de ne mondja senki, hogy minden kamionos balfék. Ha egy kicsit is konyítanátok ehhez a szakmához, másképp látnátok a dolgot. Csak egy kérdés: amikor kocsiba szálltok, toleránsak vagytok egymással és a kamionosokkal szemben vagy csak nyomjátok a gázt, mert jobb az autótok?
És egy utolsó megjegyzés: a halott lány édesapja szintén kamionos...
3.2010.07.18., 17:47erika
szegeny lany en csak ot sajnalom
amugy meg utalom a kamionosokat.
2.2010.07.18., 13:36DooWad
Hát igen, nem először van olyan baleset, amit a külföldi kamionosok okoznak! MAjd most hazamegy és éldegél tovább! Csak valakinek tennie kéne már az ellen, hogy ne úgy menjünk ki a közútra, hogy attól féljünk mikor rohan belém egy "ALVÓ" külföldi kamionos!
Állatok....
1.2010.07.18., 13:27Suznny84
Ha esetleg betartanák a szabályokat és a sebességet a kamionosok ,, főleg a külföldiek.. akkor talán nem lett volna ilyen szerencsétlenség... Érdekes 4 autó meg tudott állni de az a marha kamionos nem... ( furcsa ) :(