Táblákkal hívták fel a figyelmet
Az MSZP Kecskeméti Szervezete csütörtök reggel táblákkal hívta fel a lakosság figyelmét a forgalmasabb gyalogátkelőhelyeken. Mint azt a helyi szervezet...
Válaszok pöttöm problémákra
Kecskemét – Mit kell tennünk, ha lázas a gyermekünk? Hogyan előzhetjük meg csemetéink baleseteit? Mit a teendő vészhelyzetben? Többek között ezekre...
Mókus, Szabó Balázs és konfettiágyú a Hírös Héten
Ismert kecskeméti előadók álltak színpadra szombat este a Hírös Héten. Szirtes Edina Mókus és Szabó Balázs is koncertet adott a hetvennyolc éves múltra...
Hírös heti csütörtök: biotojás és AfroDZaQm
Kecskemét – A Hírös Hét csütörtöki napján is számos program várta az érdeklődőket Kecskemét főterén: a délelőtt turisztikai fórummal és konferenciával...
Virágtorta, rózsapálinka és divatbemutató a városháza díszudvarán
Virágba borult a kecskeméti városháza díszudvara. Az évről évre nagy sikert arató virág- és rózsakert idén augusztus 26-ig várja a Hírös Hét vendégeit. Hogyan...
Londoni premier az új évadban
Megnyílt a Katona József Színház 117. évada. A társulati ülésen nagy meglepetéssel szolgált Cseke Péter direktor: bejelentette, hogy 2013 áprilisában...
Idén is versenybe száll a fejedelmi magvas
Kecskemét – Frissen sült kenyér illata csábította a városháza elé a kecskeméti kóstoló közönséget kedden kora délután: öt pékség tizenkét kenyere...
Megnyílt a 78. Hírös Hét
Kecskemét – Hetvennyolcadik alkalommal nyílt meg a Hírös Hét. Az egy héten át tartó fesztivál a kezdetek óta a kecskeméti értékek, hagyományok ünnepe. Zsúfolásig...
Átadták a városi kitüntetéseket
Kecskemét – Ünnepi közgyűlésre gyűltek össze a képviselők augusztus 20-án a városháza dísztermében. Az ülésnek a hagyományokhoz híven csupán...
Az igazi olimpiai falu – London
Kecskemét – Londonnak is járna egy aranyérem, mégpedig azért, mert az angolok különösebb fennakadások nélkül bonyolították le a 2012-es Ötkarikás...




