Elektromos csodamasinák a főtéren
user — 2012. szeptember 8. szombat at 16:00 | nincs kommentKecskemét – Tavaly pneu-, idén elektromobilok vonultak fel a hírös város főterén. A rögtönzött versenypályán a főszerepet ezúttal nyolc elektromobil, két elektromos gokart, egy elektromos student autó és a Kandó-Electric néven ismert eco-marathonon is indult jármű kapta. Mondanánk, hogy a megnyitó után felbőgtek a motorok, de ebben az esetben ez nem igaz, ugyanis az elektromobilok igencsak csendes járművek, így szinte hangtalanul suhantak, és csak a tapsból, a szurkolásból lehetett tudni, a pálya melyik részén haladnak keresztül a versenyzők.
Major Stella
– Kecskemét a járműipar kiemelt központja, ezért nagyon örülök, hogy városunk helyet adhat egy olyan rendezvénynek, amelyen a főszerepet a fiatalok által tervezett és épített elektromobilok kapták. Azok a mérnök tanulók, akik ilyen megmérettetésekre eljutnak, már nem is diákok, hanem kész szakemberek. Az elektromobilok kecskeméti gálafutama nem verseny, hanem a járműépítő hallgatók bemutatkozása egy szélesebb közönség előtt – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte az ország számos pontjáról összesereglett járműépítő csapatokat Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester asszony, akinek a boxutcában sétálva annyira megtetszettek a különleges csodamasinák, hogy ő is kipróbált egyet a nap folyamán.
Belina Károly, a GAMF Kar dékánja kiemelte, hogy a Kecskeméti Főiskola életében új korszak kezdődött, hiszen idén szeptemberben kezdték tanulmányaikat az első járműmérnök szakos hallgatók. A dékán nem is húzta tovább a versenyre készülő csapatok idejét, mondván, biztosan akad még szerelni-, bütykölnivalójuk.
Fotó: Nagy László
A program a bemelegítő körökkel kezdődött. Aki a motorok felbőgését várta, annak bizony csalódnia kellett, ugyanis az elektromobilok alig hangosabbak nyolc akkumulátoros fúrógépnél, amelyek együttese alkotja a hajtóművet. A csapatok két kategóriában: kör- és gyorsulási versenyen mérhették össze elektromos konstrukcióik teljesítményét. A hiroshir.hu a mezőny legsikeresebb csapatával, a kecskeméti Racsni csapattal készített interjúját itt tekintheti meg.
A csendes száguldozást sztárvendégek színesítették, akik maguk is kipróbálták a különböző környezetkímélő masinákat. Wéber Gábor, a Túraautó-világbajnokságban versenyző, Forma 1-es szakkommentátor egy elektromos formula student autót próbált ki. A több szériát megjárt pilóta kezdetben kényelmetlennek érezte a járművet, de amint kigurult vele a pályára olyannyira élvezte a próbaköröket, hogy alig lehetett lekönyörögni a pályáról. Kőváry Anett rádiós műsorvezető egy elektromos gokarttal száguldozott a kecskeméti főtéren rögtönzött versenypályán, amely tavalyhoz képes kicsit hosszabb volt: a Kossuth-szobor, a 0 kilométerkő és a szökőkút körül kanyargott.













0 hozzászólás
Legyen Ön az első hozzászóló!