Újabb csavar a KSE-ügyben?

2012 március 07 szerző admin

Két hónappal lemondása után még az előző ügyvezető vett fel pénzt a számlagyanúba keveredett Kecskeméti KSE sportklub számlájáról – tudtuk meg. A városvezetés azt pedig cáfolja, hogy tartoztak volna, és emiatt nem igényelhettek volna TAO-támogatást.

Annak ellenére, hogy a számlázási gyanúba keveredett Kecskeméti KSE ügyvezetője tavaly októberben lemondott, két hónappal később mégis ő vett fel pénzt a sportklub számlájáról – derült ki a lapunk birtokába került iratból.

Eszerint “mint előző ügyvezető igazgató és jelenleg a KSE bankszámláinak kezelésére jogosult” Feyér Zoltán összesen 8 millió forintot vett fel a KSE számlájáról; ezt pedig a KSE ideiglenes ügyvezetőjéből előlépett Jánosi István jóvá is hagyta. A tavaly decemberi igazolás szerint Feyér bérek kifizetésére vett fel ennyi pénzt, érthetetlen azonban, lemondása után miért ő járt el ilyen ügyben. Szerettük volna megkérdezni erről Jánosi Istvánt, azonban lapzártánkkor nem tudtuk elérni.
A Kecskeméti SE Sportegyesületeket Működtető (KSE) Kft. ügyeiről elsőként lapunk számolt be; kiderült, hogy a kosárlabda, kézilabda és röplabda szakosztályt is működtető, 2009-ben alapított klub három olyan céggel is szerződött reklámcélokra, amelyek ilyesmit nem végeztek. A gyanús számlaügyek miatt Kecskemét önkormányzata vizsgálóbizottságot is felállított, és mint megállapították, két év alatt a 3 cég összesen 298 millió forintot kapott.

Később azonban az is kiderült, hogy másfél év alatt a KSE összesen egymilliárd forintból gazdálkodhatott, amelynek azonban csak a töredéke, mintegy 400 millió jutott a játékosokra. Időközben az MSZP Demokrácia Központja és Zombor Gábor fideszes polgármester is feljelentést tett. Az ügyészségen a nyomozás jelenleg is folyik.
Egy lapunkhoz eljutott másik szerződés is a fura reklámkontraktusok sorát gyarapíthatja: a dokumentum szerint a kézilabdacsapat edzőjeként – idén május végéig egy évre – szerződtetett Avar Györggyel a KSE külön megállapodást kötött arra, hogy “érvényes arculat-átviteli szerződés alapján” a cég “juttatást biztosít” számára. Lapunk tegnap számolt be arról, hogy a társasági nyereségadónak (TAO) köszönhetően a KSE kosárszakosztályának is jutott 33 millió forint; miközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ebből 17 millió forintot már inkasszó alá helyezett.

Ez azért érdekes, mert a sporttörvény szerint az a klub, amelynek tartozása van, nem is igényelhetne a TAO-pénzekből, sőt azt a bajnokságból is ki lehetne zárni. Mindezt azonban cáfolta tegnap lapunknak Kecskemét alpolgármestere, aki Jánosi István tájékoztatása alapján azt közölte, hogy a KSE “be tudta mutatni a szükséges igazolásokat”, vagyis nem állt fenn állami tartozása. A NAV az EKHO-s bérek járulékait és a fizetendő ÁFA-kötelezettséget vette le a társaság számlájáról – tudatta Szemereyné Pataki Klaudia, hozzátéve, hogy a KSE összesen mintegy 60 millió forinthoz jutott a TAO-támogatások révén. Vagyis ennek majdnem fele került a kosarasokhoz.

Orbán munkakönyvét kérték

Egyes hírek szerint fideszes belharc állhat a KSE ügyének kirobbanása mögött, amely a szóbeszédek alapján 2008-ban, a Mercedes-gyár Kecskemétre érkezésével kezdődött. A beruházásról állítólag maga Orbán Viktor sem tudott, amiért akkor “megorrolt” Zombor Gáborra, és a kormányfő sokáig nem is tett hivatalos látogatást a városban. Tegnap azonban a polgármesterrel közösen vett részt a német zöldmező-beruházó Knorr-Bremse gyárának megnyitóján. Ahol, miközben Orbán a válságzónától való távolodásról és a magyar munka értékéről beszélt, a “fogadására” megjelent tüntetők a munkakönyvét követelték.

Népszava-információ

comments powered by Disqus








@ FACEBOOK


#KECSKEMET @ INSTAGRAM

Videók

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon és értesítést kapjon az új cikkeinkről e-mailben.

Csatlakozás a többi 2 feliratkozókhoz

 




Friss hírek Bács megyéből. A hivatkozási alap!